A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 20532 magyarítás érkezett 15067 idegen szóra.

keresem

tenno

Tennô, (japán: "mennyei császár"), a japán államfő címe, posztumusz ruházzák rá az általa választott uralkodói névvel együtt (pl. Meiji tennô, azaz Meiji császár). A címet a Nara-korszak (710-784) kezdetén alkalmazták először a kínai tian-huang fordításaként a korábbi mikado ("császári kapu") helyett. A japán hagyomány szerint a császári családot Kr. e. 660-ban a legendás Jimmu, Amaterasu napistennő közvetlen leszármazottja alapította. A Kr. u. III. században a császári nemzetség megtörte a rivális főnökök ellenállását, és első ízben terjesztette ki fennhatóságát Japán középső és nyugati részére. A császárság intézménye több mint kétezer esztendőn át fennmaradt, bár a XII. századtól a XIX. századig arisztokrata és katonai klánok kezében volt a hatalom. A Meiji-restauráció vezetői a sogunátus helyett 1868-ban visszaállították a közvetlen császári uralmat, és a császár, mint a nemzeti egység jelképe köré új, központosított nemzetállamot építettek ki. A császár iránti hűséget szent és hazafias kötelességnek tekintették, bár a császár tényleges politikai szerepköre rendkívül korlátozott volt. A sintoista vallás főpapjaként és isteni eredetének köszönhetően a császárt a sérthetetlenség szent aurája lengte körül, a II. világháborúban elszenvedett vereség azonban súlyos csapást mért a császárkultuszra, egyszersmind az isteni eredet mítoszára. A háború utáni japán alkotmány a császárra csupán, mint az államiság szimbólumára utal, az uralkodónak valóságos politikai hatalma nincs.

Kategória: Köznyelvi

Eddig összesen 0 javaslat érkezett erre a szóra, és 0 hozzászólás. Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!

Beküld

Feliratkozás

   Új magyarítás érkeztekor email-es értesítést kérek

Nevem:

 



Email címem:

 

Feliratkozom

 

Új hozzászólás

Beküld