A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 20476 magyarítás érkezett 15018 idegen szóra.

keresem

tenrikyo

Tenrikyô, (japán: „az isteni bölcsesség vallása”), a legfontosabb modern sintoista szekta. Bár még a XIX. században alapították, gyakran a mai Japán evangelisztikus „új vallásaival” hozzák párhuzamba. Nakayama Miki (1798-1887), egy Yamato tartományból (a mai Nara prefektúra) származó karizmatikus parasztasszony alapította, akit állítása szerint 40 éves korában megszállt Tenri Ô no Mikoto („az isteni bölcsesség ura”). Eksztatikus táncra és sámánisztikus rituálékra épülő kultuszt hozott létre. Állítólagos isteni megnyilatkozásokon alapuló egyszerű tanai a jótékonyságot és a betegségek hittel való gyógyítását hangsúlyozták. A szekta már alapítója életében népszerűvé vált, bár a hatóságok üldözték. Az alapító utóda, Iburi mester halála (1907) óta a szekta vezetője mindig a Nakayama-család valamelyik tagja. A tenrikyut eleinte a sintoista vallás yoshida nevű szektája egyik ágának tekintették. 1908 óta azonban a kyôha shintôt alkotó 13 csoport egyikeként tartják számon. A tenrikyô az egyik legbefolyásosabb vallási mozgalom volt Japánban közvetlenül a II. világháború előtt, és azóta is megtartotta táborát. 1980-ban tagjainak száma 2,5 millió körül volt. Fő célja, hogy az ember boldog, betegségtől és szenvedéstől mentes életet élhessen. Mai változata nagy fontosságot tulajdonít a modern orvosi ellátásnak. A vallási tevékenység központja a jiba, a Tenri város (Nara prefektúra) fő templomában lévő szent zug. A hívek szerint ez volt a világ teremtésének helye, s az üdvözülés is a jibából fog szétáradni az egész világra. A tenrikyô minden követőjének térítő munkát kell végeznie. Tanításainak terjesztése céljából a szekta rádióállomást, egyetemet és egy kiváló könyvtárat alapított. Több mint 200 templomot építettek más országokban, így az Egyesült Államokban, Brazíliában, Koreában, Kínában és a Fülöp-szigeteken, főként az ott élő japánok számára.

Kategória: Köznyelvi

Eddig összesen 0 javaslat érkezett erre a szóra, és 0 hozzászólás. Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!

Beküld

Feliratkozás

   Új magyarítás érkeztekor email-es értesítést kérek

Nevem:

 



Email címem:

 

Feliratkozom

 

Új hozzászólás

Beküld