A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 20475 magyarítás érkezett 15018 idegen szóra.

keresem

qi

Qi (csi, k'i), eredetileg levegőt, párát, fuvallatot jelentett, hasonlóan a görög pneumá-hoz. Az i. sz. 1. században a qi-t már úgy írták le, mint örökké létező anyagi szubsztanciát, az "ős-pára". Ez az ős energia a Dao törvénye szerint működik. A qi az, ami a hagyományos kínai gondolkodás szerint az egész testben kering, szabályozza a vér működését, a táplálék felvételét és a szervezet védelmét. A qi a vezetékeken keresztül áramlik, s amennyiben a külső vagy belső hatásra a keringésben fennakadás vagy zavar támad, akkor alakulnak ki a betegségek. A kínai felfogás szerint a qi a gyermeknemzéskor, sőt az átörökítéskor is szerepet játszik. Úgy tartották, hogy a fogamzáskor a spermium (jing) és a qi összekapcsolódik, s ezért örökli a gyermek szülei külső és belső tulajdonságait. A qi befolyásolja a yin-yang jelleg és az öt elem változását mind az egyénben, mind pedig a világmindenségben. A qi fogalma később kibővült a ki- és belégzés jelentéssel, és kialakult egyfajta légzésterápiai módszer. A légzőgyakorlatok a fizikai gyakorlatokkal együtt a qi helyes áramlását, keringését segíti elő. Ezt a technikát nevezik qigong-nak.

Kategória: Köznyelvi

Eddig összesen 1 javaslat érkezett erre a szóra, és 2 hozzászólás. Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!

  • • életenergia

    Tetszik?Igen/Nem/Jelentem50/100 (0 igen, 0 nem)

    • • A tajcsicsuannal megtanulhatjuk uralni az életenergiánkat.

Beküld

Feliratkozás

   Új magyarítás érkeztekor email-es értesítést kérek

Nevem:

 



Email címem:

 

Feliratkozom

#1veretes

2020-11-27 09:15:18

Lásd a prána szócikket is.

#2L9ngei

2024-02-16 16:31:18

Megnéztem a prána szócikkét. Hát... mit mondjak, elég gagyi. Ezé (a qié) jobb sokkal.

 

Új hozzászólás

Beküld